Hírek

Adventi gyertyagyújtás Hajdúszoboszlón

Magasba szökkenő városfenyőfával, fényekkel, adventi köszöntővel, áldással kezdődött az ünnepvárás.
Tízezer apró fény ragyog a fürdőváros gyönyörű karácsonyfáján a kulturális központ előtt. Az ünnepélyes fényfelgyújtási rendezvényen Czeglédi Gyula polgármester mondott szívhez szóló gondolatokat az egybegyűlt népes közönségnek.

              fenyőfánál

Emlékeztetett, hogy sokan nem értették választási programjának egyik fő elemét, a több szeretet meghirdetését, amivel helyi politikusként azt kívánta kifejezni, hogy a szeretet nem csak ünnepek alkalmával szükséges. A továbbiakban rámutatott, az advent arra is alkalom, hogy átgondoljuk önmagunk jó és rossz cselekedeteit, s ez a bűnbánat időszaka is. Alkalmas arra, hogy embertársainknak békítő jobbot nyújtsunk, hogy szeretteinkre, sőt, rajtuk kívül azokra, akiknek több segítségre van szükségük, sokkal több figyelmet fordítsunk. Kozma atyát idézte: kapuink kitárva, a szívünk még inkább, azt kívánva, ez az érzés hassa át a hajdúszoboszlóiakat, s ezen érzéssel várják együtt e csodálatos ünnepet.
Új jégkorcsolya pálya
A város karácsonyfájánál Czető Norbert református lelkész a 24. zsoltárt idézve beszélt az i. sz. 333-ra elkészült templom ősi kapujáról, amelyet a meggyalázók, fosztogatók miatt később oly kicsire szűkítettek, hogy csak egy gyermek fér át rajta állva, a felnőttek csak lehajolva, guggolva, terheiket lerakva. A születés temploma az alázat kapuján közelíthető meg!
Kívánta, hogy vigyázzon mindenki arra, szívünkbe semmi ne férkőzhessen, ami csak rontani, pusztítani és rabolni akar. Így lehet áldott, békés, lényeglátó, lelki értékekben gazdag az ünnep.
Fekete András görögkatolikus parókus imádságában az Úr áldásáért fohászkodva azt hirdette: a remény, a béke és a szeret fényei ragyogjanak be minket, s úgy szórják fényeiket a világban, akár a gyertya a sötét éjben.
Advent első vasárnapján pontban délután 4 órakor gyúltak ki a városi díszfények is, és megnyitott a jégkorcsolya pálya a belvárosban. Az adventi koszorún az első gyertyát a város polgármestere gyújtotta meg. Az ünnepi műsorban közreműködött Bakota Árpád színművész, valamint Török Péter énekes és tanítványa.

forrás: haon.hu