Hírek
Czeglédi Gyula nem tétlenkedik, modern formában tárgyal
Hajdúszoboszló polgármestere, Czeglédi Gyula Facebook oldalán is értesítette a lakosságot a településen jelenleg folyó intézkedésekről. Teljes egészében megnyitják a bölcsödét, továbbra is figyelnek a járványhelyzetben szükséges előírások betartására, emellett a testvérváros polgármesterével is egyeztet.
Czeglédi Gyulát egy éve választották Hajdúszoboszló polgármesterévé, aki azóta folyamatosan dolgozik. Mint arról beszámoltunk, nemrég summázta eddig megtett intézkedéseit. A járványhoz is kellő szakértelemmel igazodó városvezető most arról tájékoztatott Facebook bejegyzésében, hogy a bölcsőde újra teljes kapacitással működik november 30-tól. Minden bölcsődei alkalmazottat leteszteltek, így a szülők biztonságban tudhatják csemetéiket az intézményben.
December 4-én, pénteken megkezdődik a városban a tesztelés is, aki mintavételt kér, annak biztosítják a lehetőséget külső helyszíneken. A mintavételre hétfőn, szerdán és pénteken 12-15 óráig kerül sor a háziorvos által megadott időpontban.
A polgármester kihasználja az online felületeket
Mindeközben Czeglédi Gyula még Hajdúszoboszló testvérvárosa, Bad Dürrheim polgármesterével is egyeztetett, természetesen videókonferencia keretében, tolmácsok segítségével.
Jonathan Berggötz-cel megbeszélték, hogy hasonló helyzetben van a két város az önkormányzatok működését tekintve, és a turizmus is látott már szebb napokat a két településen, de bizakodóan néznek a jövőbe. Januárban ismét egyeztetnek majd.
M. A.
Forrás és fotók: Facebook/ Czeglédi Gyula