Hírek
Megbeszélés a turizmus újra indításáról
Czeglédi Gyula polgármester rövid tájékoztatást adott a jelenlévőknek Hajdúszoboszló koronavírus helyzetéről (továbbra sincs pozitív teszt eredmény), valamint az önkormányzat bevételkiesésének következményeiről. Megerősítette, hogy a tervezett turisztikai kis beruházásokat mindenképpen megvalósítják (új bazársor és gasztro tér), valamint folyamatban van a szállodasor felújításának áttervezése és a Szent István parkra kiírt ötletpályázat értékelése, megvalósításának előkészítése.
Tekintettel arra, hogy ezen a nyáron rendezvények tartására a jelenlegi jogszabályok alapján nem nyílik lehetőség, a lehető legtöbb szabadtéri animáció és élménykínálat ad hoc megjelenítésére törekednek. A szakemberek már dolgoznak rajta, hogy július 1. és augusztus 31. között minden napra jusson valamilyen közterületi látványosság.
A korábban közzétetteknek megfelelően május 29-én nyit a strand, egyelőre a gyógyfürdő, az uszoda és a fedett élményfürdő nyitása bizonytalan, jelenleg nem megengedett.
A szálláshelyek többsége is pünkösdre tervezi a nyitást.
A vendégek és dolgozók fokozott egészségügyi biztonsága érdekében a hatósági ajánlásokon és követelményeken túl a Hungarospa többlet biztonsági intézkedéseket fog bevezetni. Ez az információ fontos, hogy eljusson a potenciális vendégekhez is, ezért minden érintett vállalkozás hamarosan közzéteszi és törzsvendégeihez eljuttatja ezen intézkedéseket.
Bemutatásra került a TDM új ügyvezetője, Lévay Enikő és helyettese Forman Annamária, akiket a jelenlévők tapssal köszöntöttek. Továbbá bemutatták a jelenlévőknek a Hungarospa Thermal Hotel új vezetőjét, Katona Ilonát.
Az ezt követő beszélgetésen számos javaslat hangzott el Hajdúszoboszló turizmusának újraindítása érdekében, melyeket a TDM munkatársai dolgoznak fel.
MCOnet